Ikarus EAG buszok

20 éves az Ikarus Egyedi zászlóshajója

2015. július 03. - IkarusEAG

 

Idén nyáron lesz pontosan 20 éve, hogy az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár bemutatta új típusát az Ikarus EAG E99-est. Ez a típus volt az Ikarus első távolsági illetve turista kivitelű autóbusza. Noha az Egyedi, már a kilencvenes évek elején kifejlesztette a 397-es szériát, de erre nem tudjuk teljes mértékben rámondani, hogy emeletes, ugyanis az alsó szinten csak egy 6 fős tárgyaló, valamint a konyha és a toalett kapott helyet. A köztudatba is másfélemeletesként került be, amely a 396-os bázisára épült, ugyanis a 90-es évek elején az EAG a saját típuscsalád kialakítása mellett nagy figyelmet fordított alvázas Ikarus 396-osból levezethető modellek kifejlesztésére. Az egyik ilyen volt a 397-es, amely úttörőnek számított a maga kategóriájában, s alapjául szolgált az 1995-ben piacra dobott Ikarus E99-es emeletes autóbusznak is, amelyre sajnos nem érkezett annyi megrendelés, mint az elődjére. Az E99-es termékpalettán való megjelenése után az időközben átkeresztelt E97-est már nem is vásároltak a gyártól, pedig a kistestvért is kínálták Rába B 294.54 és Scania K124 EB 6X2 alvázon. Az E99-es 1995 és 2003 között volt gyártásban, s 17 darab készült belőle ez idő alatt. 

e99_es_e14_hosok.jpg

Ikarus E99 proto a Hősök terén Torma Lajos  fotóján.

 

Az Ikarus E99-es méltán tekinthetjük az Egyedi zászlóshajójának, hisz formavilága, műszaki tartalma, műszaki megoldásai és az utazóknak nyújtott komfortja miatt ringbe szállhatott más Nyugat - európai gyártók autóbuszaival ebben a kategóriában. Kifejlesztését 1994-ben kezdték Torma Lajos vezetésével, s a prototípus 1995 nyárára készült el, amely Rába B 294.54 fenékvázra épült, MAN D2866 LOH 415 lóerős erőforrás hajtotta és ZF AVS rendszerű 8 sebességes félautomata váltóval szerelték. A proto első nagy útja  Thessalonikibe vezetett egy E14-es társaságában, ahol nagy sikert aratott. Itt még a görög nagykövet is megcsodálta a kiállított autóbuszt, amelyet 1995-ben Ipari Formatervezési Nívódíjjal is jutalmaztak (Tervezők: Torma Lajos, Kozák Péter, Sashegyi Sándor, Kassai Tibor) . 

48149_310211362400485_1372579230_n.jpg

Ikarus E99 és E14 Thessalonikiben Baka Sándor  fotóján. A nagy siker ellenére Görögországba nem került egyetlen egy példány sem. 

 

10351069_858521477527834_8564964141281076102_n.jpg

 Az Utazás Kiállításon 1996-ban Szathmáry Norbert  fotóján.

A típust egy másik tagját Hannoverben állították ki 1996-ban. Rába alvázas kivitelből összesen nyolc darab épült, s mindegyik itthon került értékesítésre, három  MAN D2866 LOH, öt  pedig Detroit Diesel DDC S60 motorral. Egy példány kivételével az összes valamely volán társasághoz került (Kisalföld-2, Kunság-2, Körös-1, Vértes-1, Volánbusz-1, Grand Tours-1).

image10.jpg

GBS-048 1996 szeptemberében a Hannoverben tartott IAA-n Henry Fischer  fotóján.

 

Az EAG, filozófiájának megfelelően - azaz egy adott típust elérhetővé tegyen több gyártó főegységeit felhasználva, az üzemeltetők igényeinek és "pénztárcájának" megfelelve - 1998-től Scania K124 EB 6X2 alvázon is kínálta, mellyel  a külföldi üzemeltetőket kívánta megcélozni. Az első két Scania gépészetű E99-es (E99.03) igen különleges, hisz azok jobbkormányos kivitelűek. 1998 elején megrendelés érkezett Hongkongból 2 db  speciális kialakítású luxus turistabusz megépítésére. A járműveket a Fore Front Ltd. rendelte meg a Space Bus számára. . Az EAG-nak számos különleges igényt kellett  szem előtt tartania. A leglényegesebb az volt, hogy a buszok magassága nem haladhatta meg a 4.000 mm-t, s a belső magasságnak mindkét szinten minimálisan 1.760 mm-nek kellett lennie. Összehasonlításképpen az E99.01-nél az állómagasság lent 1.800 mm, fent pedig 1.680 mm. A járműveknek nehéz teszten kellett keresztül esniük. Ilyen volt például az, mikor a felső szintet megterhelték, az alsót pedig üresen hagyták majd 28 fokban megdöntötték. 

0739.jpg

 

Mindkét busz részben thermopan üvegtetős, utasterükbe négynyelvű számítógépes, információs és szórakoztató rendszert szereltek. Ez a két kocsi hagyta el egyedüliként az EAG kapuit könnyűfém felnikkel. Tolatókamera, 8 csatornás audiorendszer, hűtő és vegyi WC is helyet kapott a buszokban. A buszokat DSC 1205 típusú 309 kW-os 11,705 liter összlöket térfogatú motorral szerelték. A sebességváltó Scania GR 801 R szinkronizált, 7+1 sebességű automatizált váltó, Opticruise elektropneomatikus távvezérléssel. Ilyen típusú váltót találunk hazai E99-esekben is (pl. GRAND-7, GRAND-9, GSG-313).

t099b.jpg

A Space Bus egyik E99.03-asa. Fotó: Ikarus EAG Kft.

Scania alvázas E99-es összesen kilenc darab épült, négy exportra, s öt pedig a hazai üzemeltetők részére. Az E99.01-esből a Volánbusz vásárolt egyet, a Pannon Volán kettőt 1998-ban, a Kautra kettőt 2001-ben, a Grand Tours pedig egyet-egyet 2001-ben és 2003-ban.  
Az EAG visszatérő vásárlója a litván A KAUTRA Joint Stock Company 2000 végén úgy döntött, hogy két emeletes turista luxus autóbuszt kíván vásárolni (1994 és 2001 között összesen 8 Egyedit rendeltek, egy darab E95-öt, négy darab E(3)98-at, egy darab 397-et, és két darab E99-et). A "kautrás" buszok az átlagnál jobban karbantartott kocsik a mai napig, s a közlekedési vállalat nagyon büszke is az EAG-jaira. Az IRU*** minősítésű buszok számtalan extrát tartalmaztak. Az autóbuszokba komplett Blaupunkt rendszert szereltek, mely tartalmaz egy videomagnót, egy 14 "-os színes monitort fent középen, egy 12"-os LCD monitort az alsó, és egy 12"-os LCD monitort a felső szinten elől.  Továbbá helyet kapott például még komplett vegyi WC (kézmosási lehetőséggel), konyha mikrohullámú sütővel és egy kiegészítő hűtővel, egy 120 literes hűtő a bal oldali kerékdobba rögzítve, "Realtime" kamerarendszer a felső szélvédő mögé építve (segítségével az utasok beépített monitorokon keresztül a vezető által látott útszakaszt folyamatosan nézhetik), tolatókamera, valamint belső kamerarendszer. Persze ezen extrák jó részét a magyar kivitelekben is megtaláljuk.

p0003912.JPG

A Kautra egyik E99-ese. Fotó: Ikarus EAG Kft.

Az E99-eseket az EAG buszokba valaha beépített legerősebb motorok hajtották. Scania erőforrás esetében 420, Detroit Diesel esetében 430, és MAN motor esetében pedig 415 lóerő. A 2001 után gyártott járművekbe már Euro 3-as minősítésűek kerültek (4db), a többi Euro 2-es.

11153462_966797596686050_379938715_o.jpg

A DDKK Zrt. E99.01-ese (ex. Pannon Volán). Fotó: Vági Gyula


A Csepel Auto termékpalettáján szerepelt a Csepel 899-es típusú 13.313 mm-es alváz opcióban, de ilyen ilyen alvázra sosem épült E99-es ( 13,500 méteres E99-es még papíron sem valósult meg). Az alváz Cummins, Detroit Diesel és M.A.N. motor beépítését tette lehetővé, ZF S8-180 vagy Alison B500R automata sebességváltóval. A futómű viszont elég elavultnak számított, s ez volt az egyik fő oka annak, hogy mellőzték a Csepel Auto ezen típusú alvázát (A-C: Rába MVG A-632, B: MVG A-021). Viszont a Rába, illetve a Scania alvázakkal ellentétben, amelyekre E99-esek épültek, a 899-es nem utánfutótengellyel , hanem kormányzott "C" tengellyel rendelkezett már.

 

2003-ban a Grand Tours adata le az utolsó megrendelést, ezután nem épülhetett több E99-es több okból kifolyólag. A Grand Tours összesen 4 darab Egyedit üzemeltetett a flottájában, egy Rába alvázas 397-est és három darab E99-est, amelyekből kettő Scania és egy pedig Rába alvázas volt.

e99_2003.jpgAz utolsó E99-es gyártás közben 2003-ban. Fotó: Ikarus EAG Kft.


Az E99-nek komoly változtatásokra lett volna szüksége, hogy továbbra is a termékpalettán maradhasson. Ennek egyrészről az anyagiak, másrészről pedig inkább a francia cégvezetés szabtak gátat. A kormányzott "C" tengely alkalmazása az utánfutótengely helyett, valamint a korrozióálló felépítmény (Stainless Steel), a nagyobb hosszúság és szélesség valamint  a "facelift" is elengedhetetlen lett volna ahhoz, hogy a típus tovább éljen. A nagyobb hosszúság nem csak a szállítható utasok számának (70 fő) gyarapítása miatt lett volna fontos, hanem azért is, hiszen a jármű méreteihez képest kissé alulméretezett volt a csomagtér (7,3 m3), amelyet ideálisabbá lehetett volna tenni a megnövelt hosszúsággal.

may011_5.JPG

A 7,3 m3-es csomagtér.

 

2003 után az E99-es is lekerült a termékpalettáról, ugyanúgy mint az E98-as és az E95-ös. A 17 darab legyártott emeletes nagy többsége még forgalomban van, de a Volánbusz, a Kisalföld Volán, valamint a Pannon Volán is selejtezett már egyet-egyet.

p0002364.JPG

A  DAKK Zrt. E99.07-ese. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eagbuszok.blog.hu/api/trackback/id/tr717593048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EKM-765 2015.07.03. 22:11:37

Scania alvázasból nem a Vértes Volán vásárolt kettőt 1998-ban hanem a Pannon Volán. Utóbbi nem tudom selejtezett-e már E99-est de a Vértes Volán már eladta Rába alvázas példányát (GPD-489), jelenleg magán cég használja Scania márkajelzéssel a Detroit Diesel motorra utaló emblémát megtartva.

IkarusEAG 2015.07.04. 03:46:19

@EKM-765: Igen valóban, köszönöm.

zsebkettő 2015.07.04. 21:44:03

Ha jól láttam a hongkongiaknak már levágták a tetejét, városnéző buszok lettek. (?)

IkarusEAG 2015.07.04. 21:53:08

@zsebkettő: Igen pár évvel ezelőtt megfosztották őket a tetejüktől. De legalább még közlekednek:)
süti beállítások módosítása